Ha meghalljuk azokat a szavakat, hogy szolgálat vagy áldozathozatal, sokféle gondolat juthat eszünkbe. Én is megosztok néhányat, ami a húsvéttal kapcsolatban jött elém.

Az első gondolatcsokrom a nők szolgálatához kapcsolódik, és talán így lehetne összefoglalni, hogy IDEJE VAN...

Húsvét előtt néhány nappal az Úr Jézus ahogy vacsorázott egy házban tanítványaival, egy asszony sok pénzen (egy évi kereset) vett illatos olajat töltött a fejére. Ugyan a tanítványai megszólták az asszonyt, hogy micsoda pazarlás, de az Úr méltatta, hogy jót tett vele, mivel a temetésére kente meg tudtán kívül. Amikor kapott egy belső indíttatást, tette, akkor és ott. Milyen érdekes, hogy az Úr Jézus halála után asszonyok, akik szerették az Urat, szintén készültek drága kenettel, de nem állt módjukban felhasználni, mivel kora reggel már megtörtént a feltámadás. Csak a farizeusok számoltak az Úr kijelentésével, hogy harmadnapra feltámad. Sajnos se a tanítványok se az asszonyok nem hallották meg.

Nekem tanulság, hogy a szolgálatban nem elég a szeretet, az áldozathozatal és a lelkesedés, kell közben az Úrra is figyelni. Meg vagyok győződve arról, hogy az asszonyok vasárnap reggeli cselekedete is kedves volt az Úr előtt, de nem ért célba. A másik szép szolgálatot Arimátiai József végezte el, aki a zsidó nagytanács tagja volt. Ő nem fogadkozott, hogy kész az életét is feláldozni, mint Péter, pedig azzal, hogy Pilátustól elkérte Jézus testét és Nikodémussal eltemette, mindent kockára tett. Akkor, amikor a tanítványok bezárkóztak, mert féltek a megtorlástól. Akkor tette, amikor úgy tűnt, hogy a Jézus által meghírdetett út elveszett. Közel 30 éve vagyok hívő, de csak nem régen hasított belém, hogy: És mi történt másnap, amikor találkozott a vezetőtársaival és kérdéseket intéztek felé? Mit hallunk felőled? Te tényleg elkérted Jézusnak, annak az „istenkáromló hamistanítónak” a testét, és eltemetted a saját sírodba? Te egyetértesz a tanaival? Akkor mit keresel közöttünk? Te is kereszten akarod végezni? … Ezek a kérdések nincsenek megírva, csak én játszottam el a gondolataimmal, de azt hiszem elég reálisak. És ezekhez hasonló kérdéseket meg kellett válaszolnia.

Hogy mit üzen nekem ez a történet: JÓZANUL FELMÉRNI, MIBE KERÜL NEKEM A KRISZTUSKÖVETÉS, ÉS BÁTRAN, HATÁROZOTTAN VÁLLALNI.

Én nem vagyok bátor, de azt tapasztalom, hogy amikor jönnek nehéz élethelyzetek és felfohászkodom, ad bátorságot felvállalni Őt. Örülök, ha tehetem.

Molnár István