Az ünnep közeledtével egyre gyakrabban jutott eszembe egy történet, amely Egy sánta kiskutyáról szól:

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő. Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod, - reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem!
A tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Amikor ezt a történetet olvastam, és azóta is, amikor csak eszembe jut, mindig azt az üzenetet (is) hordozza számomra, hogy Jézus is így jött el értünk. Ahogyan a Bibliában olvashatjuk, az Ézsaiás könyve 53. részében, hogy beteggé lett értünk, hogy minket kereszthalála által megváltson. Továbbá úgy hív magához minket, ahogy vagyunk: testi-lelki betegségünkben - nem az épségünket keresve -, sokszor talán botorkálva, hiszen Ő is megismerte értünk a fájdalmat, szenvedést. S mivel Ő már átment minden nehézségen, jól tudja azt, amikor mi is valamilyen problémával küszködünk, s ezért Ő az, aki a legjobban megért minket minden helyzetünkben. S egyúttal nem akar minket ezekben a nehézségeinkben sem egyedül hagyni, hanem várja, hogy rejtekhelyeinkről „botorkáljunk” elő - ahogyan a kiskutya is tette -, hogy felénk közeledve ránk mutathasson, azt mondva, hogy „Ő kell nekem!”. Úgy, ahogy vagyunk, akár életünkben először vagy már talán többedszer, mehetünk Hozzá. Ő biztos, hogy bármilyen állapotunkban is legyünk, nem fog minket elküldeni magától. Ő nem a látszólag tökéleteseket keresi, választja (senki sem az, még ha valakin nem is látszik betegség nyoma). Ha akarjuk és engedünk Neki, akkor Ő az „ölébe vesz” minket, felemel és hűséges társra találhatunk Benne. Fogadjuk el az Ő váltságművét, hiszen az árat – az életét – már kifizette a kereszten értünk, azért, mert szeret minket. A váltságot mi nem tudnánk és nem is lehet pénzen megvásárolni. Ahogyan a kisfiú sem hagyta magát döntéséről lebeszélni, Jézust sem tántorították el a szenvedések, nehézségek, hogy küldetését betöltse.

Te is vedd észre, kedves Olvasó, amikor Jézus Rád mutatva azt mondja: „Őt kérem, Ő kell nekem!”. Jézus már megtette a közeledő lépést, amikor eljött és meghalt értünk, sőt feltámadt harmadnapon, hogy örökre Vele élhessünk! Te is fogadd el váltságművét!

Nagy Krisztina